Hang-hatás > legutóbbi cikkek

Tej, kenyér, Mraz

Hogyan kell ajánlani a Pannónia Fesztivált?

Kellemes napsütés, finom borok, irány California 37!

Halász Judit, Yonderboi és a Kerekes Band is Fonogram-díjas

Szike helyett kottalap: Emeli Sandé tökéletes választása

Ír és magyar zene – progresszív köntösben

Bender Krisztina írása 378 napja jelent meg

Ismerjük az ír zenét, ismerjük a magyar zenét. Ám a kettő keveréke, ráadásul modern, jazzes, bluesos, progresszív tálalásban a legtöbbünk számára ismeretlen. Pedig az Eclectica elnevezésű magyar együttes több mint tíz éve játssza ezt a különleges muzsikát, május 7-én pedig két felvonásos, 16 zenészt felvonultató jubileumi koncerttel ünneplik eddigi munkásságukat a Fonóban. A koncert kapcsán a zenekar alapítójával és vezetőjével, Szathmáry Melindával beszélgettem.

Mennyire voltak nyitottak tíz éve, és menyire nyitottak ma az emberek az ilyen típusú zenére?

Úgy érzékeljük, hogy a valós igény nem csökkent jelentős mértékben e zenei irányzat tekintetében, inkább a „hírzaj” növekedett meg a civil életben jelentkező hajszoltabb életformával párhuzamosan, amelyben egyre nehezebb követni a havonta alakuló tehetséges zenekarok esetében, hogy ki mivel is foglalkozik, mit képvisel. A szabadidő egyre kevesebb, az emberek túlterheltek, fáradékonyabbak, nehezebben mozdulnak ki egy jó koncertre, mint korábban. Természetesen most is vannak frekventált helyek és olyan előadások, amelyek változatlanul teltházasak. Azt mondhatom, nehezebb összességében a zenekaroknak érvényesülni a 2008-ban kitört válság óta, ezt saját bőrünkön is tapasztaljuk.

Miért pont a magyar és az ír zenét ötvözitek?

Ez a „hagyomány” régi időkbe nyúlik vissza…A magyar népzene szeretete anyai nagymamámtól származik. Egész korán, 4 évesen már Sebő Feri és a Muzsikás lemezeit hallgattam, a CIMBORA egyik kedvenc műsorom volt, ahogy a bevezetőt éneklő Cseh Tamás dalai és hangja is. A másik „nagy szerelem” Koncz Zsuzsa korongjai és Szörényi Levente szerzeményei voltak, amelyből kimagasló jelentőségű mű az István a király. Sebestyén Márta hangja felejthetetlen!
És jött 10 évre rá a U2…igazi dublini rock a Joshua Tree koronájával. Ez a „kapcsolat” azóta is tart, több mint ezer kilométert is képes vagyok kocsival megtenni egy dobhártyát próbára tevő U2 show-ért átlagosan 5 évente. The Edge gitárjátéka és az általa használt harmóniák, ha finoman is, de megjelennek a zenénk gyökereiben. Ahogy Mark Knopfler zenei világa és játéka is egy örök inspiráló erő marad. Mindkettő magában rejti a kelta és ír/skót zene lényegi motívumait.
Ezzel párhuzamosan az erdélyi és hazai táncházak is kedves céllétesítményeimmé váltak hosszú évekre: a kalotaszegi, széki, felsősófalvai és dunántúli táncok ritmusa se maradt lenyomat nélkül. Mindezekhez és a fent említett ifjúkori példaképekhez tegyél hozzá egy kis blues-t (John Mayall, B.B. King stb.), klezmert, countryt, jazzt, s máris tökéletes térképet kaptál az Eclecticáról.(nevet)

Az előzőekből az derül ki, hogy nem mindig e kettő kombinációjában zenéltek, hanem néha tesztek egy kis kirándulást más népek zenéjébe is…

Nagyon megszerettem gimnáziumi éveim alatt a régi breton dallamokat, ahogy általánosságban a régizenét is. A barokk és reneszánsz klasszikusok is hatottak, hisz repertoárunkban időnként akár XVIII. sz.-i művek átiratai is felcsendülnek modernebb hangszerelésben. Néha még (ez talán Loreena McKennitt és Jordi Savall számlájára írható) a keleti zenék irányába is eltérülünk, inkább „kuriózum” gyanánt.

A mai magyar zenei piacon hogyan tudtok érvényesülni?

Igazán sosem vetettünk be „anyai-apait” e téren. Még mindig egyfajta hobbizenekarként működünk, hisz a tagok többségének napi 8 órás főállása van, amely nem zenei természetű. Ugyanis jelenleg ebből semelyikünk nem tudna megélni, csak azon az áron, ha mellette legalább 5-6 zenekart tartana és rendszeresen fellépne. Ilyen tagjaink is vannak, de nem ez a jellemző. A zenénk sem az a szokványos „radio hit” típusú, az egyre elkommerszesedőbb piacon nehéz így áttörni. Ezért is jelentkeztünk az elmúlt félévben tehetségkutató versenyekre, ahol sajnos „túlképzettnek, profinak és túlkorosnak” tituláltak minket, hisz többnyire 30-50 közt mozgunk a tagság tekintetében…

A tíz év alatt hogyan változott a zenekari felállás?

A zenekar több alkalommal is átalakult: a kezdeti trióból kvintett majd szextett lett, s volt két év, mikor a hárfás és zongorista megjelenésének köszönhetően nyolcan voltunk. Tagjaink részben ismert rock és jazz zenészek, ill. zeneiskolai tanárok + magamfajta „kívülállók”, akik a hétköznapok során teljesen mással keresik a kenyerüket.

Hogyan képzelitek a következő tíz évet?
Bárcsak látnám…(nevet) Lemezszerződéssel, sok fesztivál fellépéssel szeretnénk gazdagodni, de elsősorban egy megfelelő menedzserrel, aki egyengeti a zenekar útját…

Általában hol játszotok, hol lehet találkozni veletek?
Közel 10 éve törzshelyünk a Fonó Budai Zeneház és a Jókai Klub. Ezeken a helyeken a mai napig megtalálhatóak vagyunk, ill. alkalomszerűen klubokban és nagyobb rendezvényeken is.