Seal-buli volt az Arénában
A Papp László Sportaréna már az angol énekes előtt fellépő Janicsák Veca koncertre is lazán megtelt. A magyar tehetség elénekelte legkedveltebb dalait, köztük egy sajátot is. Veca részéről ez terepszemlének is minősült, hiszen ősszel önálló nagykoncerttel tér majd vissza, ahol már valószínűleg eltűnnek az x-faktoros dalok, és megismerhetjük saját zenei világát is.
A magyaros bemelegítés után nem sokkal már érkezett a várva várt koncert, Seal egy „save electricity” feliratú pólóban rohant be a színpadra, és egy hatalmas „Isten hozott Budapest!” felkiáltással indított. A már említett pólón kívül a spórolás legnagyobb örömünkre sem a fénytechnikában, sem az énekes energiáit tekintve nem köszönt vissza. A dalok összeállítása nagy dicséretet érdemel, hiszen a legutóbbi Seal 6: Commitment albumról is felcsendült néhány dal (Weight of My Mistakes, The Way I Lie, Best of Me), de nem maradtak el a nagy kedvencek sem, így a Crazy, a Love’s Divine és a Kiss From A Rose is óriási őrjöngést váltott ki a nézőkből, akik ezeket természetesen együtt énekelték az énekessel (itt meg kell jegyeznünk, hogy az új daloknál ez már kevésbé működött).
A koncert előtt valóban azt gondoltuk, hogy ez olyan ülős-tapsolós program lesz, de
Seal pontosan azokat a dalait hozta Budapestre, amelyek tökéletesen alkalmasak egy nagy bulihoz, így az Aréna küzdőterében (vagyis az állóhelyeken) éreztük a legjobban magunkat. Persze nem állítjuk, hogy nagyon megfájdult volna a vádlink a nagy ugrálásban, de azért sejthető volt, hogy Seal műfajának is megvannak a maga határai.
Összességében tehát elmondható, hogy minden tekintetben pozitív csalódás volt a koncert, ahol nem csak a Seal-fanatikusok, de a magunkfajta semleges nézők is nagyon jól érezhettük magunkat. Márpedig erre igen nagy szükségünk volt ezen az ősziesre sikeredett júliusi napon.
Fotó: MTI, Albert Dénes
Szike helyett kottalap: Emeli Sandé tökéletes... (0)
Nem sok választotta el attól, hogy megszerezze orvosi diplomáját, de amikor...
Dalok szárnyán a Roxette-tel: ilyen az új lemez (0)
A Roxette-rajongóknak jó hír: a tavalyi turné után idén új albummal...
Nicki Minaj esete a viccnek szánt albummal (0)
Nicki Minaj azon előadók egyike, akiben igazából semmi eredetit nem...
A Magyar Dal Napjával indul a jubileumi Sziget... (0)
A huszadik születésnapját ünneplő Sziget Fesztiválon mínusz kettedik nap...
Februárban maratoni LGT-koncert az Arénában (0)
Egy koncert erejéig újra összeáll az LGT. Jövő év elején olyan helyen...
Train – California 37 (0)
Kiderül, érdemes-e egyáltalán meghallgatni a Train legújabb albumát.
Zenei lélekvándorlás Portugáliától... (0)
Az amúgy is színvonalas I. Zsolnay Fesztivál egyik legerősebb estéjén...
A Prodigy minden, csak nem unalmas –... (0)
A több mint 2 órás várakozás után a ráadásszámokat leszámítva alig 1...
Presser Gábor, a Csík Zenekar és DUB FX... (0)
Velence nem csak a Tankcsapdától és a Csík zenekartól lesz hangos július...
Kedvenc koncertzenekaraink – Kultography TOP 10 (0)
Megérkezett a jó idő, hamarosan elkezdődik az idei könnyűzenei...






Legutóbbi hozzászólások
Öt könyv, amit olvass el!
J. W. Cassandra: A Delfinek Bolygója
Bárki szobájába beköltözhet Peppa Malac
kik a nyertesek
Egy afgán nő kilátástalan harca gyermekéért
Sajnos, az ehhez hasonló történetek a művelt...
A feminista szépirodalom legújabb...
Feminista szépirodalom? Fából vaskarika. Bár...
Egy őrült őrgrófnő naplója – arisztokratáknak...
Nem ismerem Pallavicini Zita eddigi életét,...