Osztrák film nyerte a miskolci Jameson Cinefest fődíját
A Jameson CineFest fődíját, a miskolci születésű Oscar-díjas rendező-íróról elnevezett Pressburger Imre-díjat Karl Markovics filmje, a Lélegzés (Atmen) kapta, melyet a férfi főszereplő, Thomas Schubert vett át. Ausztria egyik legismertebb és legnépszerűbb színészének első rendezése az ország Oscar-jelöltje is. A zsűri nagydíját is nyugati szomszédunk vitte el: a Michael egyenesen Cannes-ból érkezett Magyarországa, a film Markus Schleinzer, Michael Haneke munkatársának első rendezése.
Max Zahle Raju című filmje lett a legjobb kisjátékfilm, a díjat a Daazo.com ajánlotta föl, Nagy Viktor Oszkár Két világ közöttje pedig a legjobb dokumentumfilm. Az animációs blokk fődíját (melyet a miskolci kötődésű művész tiszteletére Dargay Attila-díjnak neveznek, a díjat a KEDD Animációs Stúdió ajánlotta föl) a Mint a nappal és az éjszaka nyerte. A FICC, azaz a Nemzetközi Filmklubszövetség Christian Schwochow A láthatatlan nőjét (Die Unsichtbare) tüntette ki a Don Quijote-díjjal. A Film New Europe díját Adrian Sitaru magyar-román koprodukcióban készült *Legjobb szándéka*kapta, amit Vágási Emőke koproducer vett át.
Először állt föl nemzetközi ökumenikus zsűri a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, ez is fontos lépés a fesztivál nemzetközi hírnevének erősítésében. Ők is a Lélegzést díjazták, a film továbbá elnyerte a kritikusok díját – Markovics és Schubert három díjjal térhetnek haza. Az egyre izmosodó PORT.hu CineClassics filmtörténeti programsorozat, Szabó István védnöksége mellett, komplett Szőts István-retrospektívet vetített, a Miskolci Galériában kiállítás, továbbá konferencia emlékezett a 70 évvel ezelőtt készült Emberek a havason legendás rendezőjére. Az érdeklődők nagyszabású Krzysztof Kieslowski- és Major Tamás-kiállítást láthattak, volt továbbá filmes fórum a szakma támogatási rendszerének átalakításáról, roma workshop és háromnapos mozis szakmai program. És persze sok koncert és buli – a szokott Jamesonos-CineFestes módon.
Ismert embereket mentenek meg a botránytól (0)
A fantasztikus négyes és Az utolsó skót király sztárjának...
Családban marad – interjú David és Stéphane... (0)
Nem először találkozunk azzal, hogy egy családban több gyerek is a...
Egy drogos utolsó napja: Oslo, augusztus (0)
Megrázó, felkavaró és elgondolkodtató - ezzel a három szóval lehet...
Kedvenc táncos filmjeink gyűjteménye a Tánc... (0)
A táncos filmek mindig is könnyen levették lábukról nézőiket. Talán...
Székbe szegeznek és bosszút állnak (0)
A Bosszúállók (12) remek film, amelynél a két és fél órás játékidő...
Jó borok, szép nők és a szabadság... (0)
Egy kényes téma, sok humor és egy kivételesen jó film.
Holnap érkeznek a Bosszúállók – Játék (0)
Robert Downey Jr., Scarlett Johansson, Gwyneth Paltrow, Chris Evans, Samuel L....
Play: nem gyerekjáték (0)
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, a rossz dolgok mindig csak másokkal...
Tiniknek szóló gimis musicalből negédes... (0)
Újabb sikervárományos film Nicholas Sparks könyve alapján. Egy leszerelt...
Nem talált, de süllyedt és agysejteket... (0)
Nem véletlenül tűnt értelmezhetetlen ötletnek a Transformers-filmek sikere...






Legutóbbi hozzászólások
Öt könyv, amit olvass el!
J. W. Cassandra: A Delfinek Bolygója
Bárki szobájába beköltözhet Peppa Malac
kik a nyertesek
Egy afgán nő kilátástalan harca gyermekéért
Sajnos, az ehhez hasonló történetek a művelt...
A feminista szépirodalom legújabb...
Feminista szépirodalom? Fából vaskarika. Bár...
Egy őrült őrgrófnő naplója – arisztokratáknak...
Nem ismerem Pallavicini Zita eddigi életét,...